Nők a világot jelentő deszkákon


Manapság, a napi szappanoperák és valóságshowk korában, amikor bárkiből lehet "színésznő", bizonyára sokan nem gondolnak vissza elődeikre, akik közül többen is 150-200 éve még ekhós szekérrel járták az országot, és ha nőként a világot jelentő deszkákat szemelték ki életpályaként, a környezetük ferde szemmel nézett rájuk, mondván: úgyis elzüllenek.

 A sorozat 14. kötetében Szilágyi Rita a magyar színjátszás hőskorába kalauzolja el az Olvasót.

 A 18. század második felében született Kelemen László volt az, aki mindent elkövetett a magyar színjátszásért. Tudnunk kell, hogy színjátszás már ekkor is létezett hazánkban, azonban németül, az akkor hivatalos nyelven. Arról nem is beszélve, hogy a magyar drámairodalomnak még a csírái sem jelentkeztek ekkor.

Egy társulat verbuválása sem volt egyszerű feladat, mert akkoriban - ahogy fentebb említettem - kevés nő akart színpadra állni, volt, hogy hirdetés útján kellett őket toborozni. És ne felejtsük el azt sem, hogy akkoriban még színiiskola sem volt.

Ha valaki mégis Thália papnője lett, sokszor nem kapott helyet a kőszínházakban, így másokkal egyetemben vándorszínésznek állt, akiknek életéről Gyulai Pál így írt:
Vándorszínészeink kötéltáncosokként barangoltak városról városra, többször ébresztve szánalmat, mint fogékonyságot a művészet iránt. Többször kísérelték meg hol Pestre, hol Budára telepedni, de sikertelen küzdelmek után mindannyiszor kénytelenek voltak nyakukba venni a vidéket.
(...)
A színészek nem tehettek okosabbat, mintha megélni igyekeztek. El is követtek ezért mindent. Nem kímélték a görögtüzeket s a cifrábbnál cifrább tablókat. Olyan műveket férceltek össze, oly címeket gondoltak ki, hogy csodájára is begyűlt a közönség.

A kötetben megismerkedhetünk az első magyar színésznővel, Moór Annával, a kor sztárjaival: Kántornéval, Dérynével, Laborfalvi Rózával és Schodelnéval, akiről az is kiderül, milyen szerepet játszott a Normafa névadásában. 


     Az ekkor már Nemzeti Színház nevet viselő Pesti Magyar Színház 1840-ben


Szó esik a Nemzeti Színház színészeiről is, mint pl. Szentpétery Zsigmondról vagy Egressy Gáborról, de az 1848-49-es szabadságharcról is.

Megtudhatjuk, hogy Bulyovszkyné Szilágyi Lilla volt az első magyar színésznő, aki külföldön aratott számtalan sikert, hogy Hollósy Kornélia volt az első operaénekesnőnk és Prielle Kornélia kapott először örökös tagságot, ill. ő volt az első színésznő, aki a színpadon is beletörődött a korába, köszönhetően Csiky Gergely munkásságának.

De nem feledkezhetünk meg a nyomtalanul eltűnt Aranyváry Emíliáról, az első magyar balerináról, aki mellesleg világhírű is lett.





 A felsorolt személyek mellett most sem maradhatnak el a kis színesek (ahogyan a szerző hívja azokat a szösszeneteket, melyben egy-egy, az adott személyhez vagy a korhoz kapcsolódó másik személyről, eseményről stb.-ről olvashatunk), melyekben a már megszokottak mellett, több színpadi mű cselekményével is megismerkedhetünk.

Olvasás közben rájöttem, hogy ez a sorozat egyre jobb. Az eddig olvasottakat is nagyon szerettem, de ez a kötet tartogatta a legtöbb kulisszatitkot (szó szerint) és újdonságot számomra.
Mi lehet a titka? Egyszerű: közérthetően és egy pillanatra sem szájbarágósan vagy szárazon tár elénk sok-sok információt az adott kor nagyasszonyairól. Olyan nőkről, akikről lehet, már korábban is hallottunk, és olyanokról is, akik mára a köztudatban a feledés homályába merültek, legfeljebb egy-egy utca vagy szobor őrzi a nevüket.


Szilágyi Rita: Thália szekerén
Magyar királynék és nagyasszonyok sorozat 14. kötet
96 oldal
Duna International, 2012
1695 Ft
A sorozat a Facebookon

0 hozzászólás