Hajnal Badányban

Néhány éve rájöttem, hogy a kánikulában milyen jó is egy télen (is) játszódó olvasmányban elmerülni, és gondoltam, a Hajnal Badányban most jó választás lesz. Ráadásul rövid is.

Nos, a regény első soraiban Fekete István éppen a tavasz kezdetét írja le. De milyen gyönyörűen! 1854-ben Badányban úgy dönt az uraság, ideje, hogy az erdőbe malmot építsenek, amely el is készül a hozzá tartozó házzal együtt, mire beköszönt az ősz.
Ekkor érkezik meg Tallós Gyula molnár a feleségével és nyolcéves kislányukkal, Pannival, hogy birtokba vegyék az új épületeket. 

Tallós uramat senki sem ismeri és hamar tudtára adja Sáfár ispánnak, hogy vele aztán nem lehet packázni. 

A kis Panni szereti a meséket és a virágokat és ismeri a malmokhoz fűződő hiedelmeket is. A kislánynak csak a babái jelentenek társaságot.

A kerítés magasabb, mint a kislány. Panni most nyolcéves, de nyúlánk, és szemeiben valami komoly magányosság van. A régi házban is egyedül volt, és itt is egyedül lesz. A malmoktól messze vannak a faluk, és Panninak sohasem volt gyerekpajtása. Mesét anyjától, néha öreg, vándorló molnárlegényektől hallott, apjától soha; így ha megszomjazott mesék után, elhallgatta az öreg malom dörmögését, a szú őrlését a gerendákban, és éjjel, ha felébredt, hunyorogva nézte az ablakot, amely mögött dohogva járt a lólábú ember…
Ilyenkor szívére szorította a kezét, s a dobogás elhallgatott.
Tudta, hogy minden malomban egy macska jár éjszaka. Nagy, fekete macska. Szemei zöldek, és akinek megmutatja magát, meghal még abban az évben. De mielőtt meghalna, előbb még eljön a kotlós, hívja, terelgeti csirkéit, kotyogása ott szól a lába előtt, az ember hallja, ámde nem lát semmit, csak a hideg verejtéket érzi halántéka körül.
Tudta, hogy minden házban falikígyó van, aki fejét ide-oda ütögeti az üregben, s ez úgy ketyeg, mint az óra, de csak éjjel hallani, és ez nem jelent semmi rosszat.
Tudta, hogy a nádasban nappal vízilányok járnak, akik vesztükbe csalogatják a vándorlegényt, éjjel pedig lúdvércek imbolygatják kék tüzüket. Ahol a kis láng libeg, ott kincs van. Hordókban arany, ezüst, és zacskókban drágakő.
Az természetes volt – maga is látta akárhányszor –, hogy a holdban valaki hegedül, és valaki meghal, ha csillag szakad le az égről. Ámbár a csillagok sem voltak egyformák, mert amíg a Göncölszekérre szükség volt az aranyszálú égi széna behordására, és a Fiastyúk is békén hordozta a csirkéit, addig akadtak ismeretlen, szúrós szemű, ártó csillagok, akiket Panni nem ismert, és nem is szeretett.

Ez változik meg, amikor ugyanaznap egy vándorlegény, a tizennégy esztendős Csík Mátyás is feltűnik. Matyi elhunyt édesapja is molnár volt, így segédként szívesen állna Tallós szolgálatába, aki felfogadja a fiút. A kislány és a segéd gyorsan összebarátkozik.

Télen Tallósék a fiúval a vásárba indulnak, hogy Panninak és Matyinak is téli holmit vegyenek. Itt ismerjük meg a killányi molnárt, Padost, aki Tallós régi barátja.

A hazafele úton egy sebesült hollót találnak az úton, amit Matyi magához vesz és a Miska nevet adja neki.

Karácsonykor Pados és felesége érkezik vendégségbe a badányi malomba. A gyermektelen Padosék - főleg az asszony - nagyon megkedvelik a kis Pannit, akit magukkal is visznek Killányba. 

Így telnek-múlnak az évek, Panni hosszú időt tölt Padoséknál, míg a badányi malomban folyik a munka, és Matyi egyetlen barátja immár Miska. Időközben Panni is fiatal lánnyá cseperedik, és a korábbi barátsága Matyival új érzéssé változik. Tudom, ez most olyan, mint egy romantikus regényben, és valóban én is kicsit annak éreztem. De mielőtt csöpögőssé változna, történik egy s más. 

Olyan ez a (kis)regény, mint egy mese. Vannak benne jó és rossz emberek, felnőtté válás, öröm és bánat, szerelem, betyárok, változás, állatok, próbatétel és gyönyörű leírások a természetről. Már az elején magával ragadott, magam előtt láttam az ébredő tavaszt, az épülő fekete malmot, a megérkező Tallósékat, majd a havas utakat.

Fekete István hús-vér szereplőket alkotott, akiket kedvelhetünk vagy nem, de mindenképpen kialakul róluk a véleményünk. Egyszerű, esendő emberek mindannyian, akik boldogulni akarnak, így mutatva nekünk, olvasóknak jó vagy éppen rossz példát.

Egy szép, kerek történetet kaptam ezúttal is Fekete Istvántól, aki a leírásaival most még inkább elvarázsolt. Jó döntés volt ezt a művét választani, ezért kortól és nemtől függetlenül mindenkinek ajánlom, aki szeret elmerülni a régi korok világában, az élet és a természet körforgásában.

Pár nap múlva az erdőre ránevetett az ősz.
Álmos hajnal volt még, különösen csendes, amikor a falevelek mozdulatlanságában várakozás hallgatózik. Az utak mintha messzebb vinnének, mint ameddig érnek, és a kocsikerekek kattogása mintha visszhangosabb lenne, mint éjjel, amikor a hűvös feketeségben mélyebben dobban a föld a lovak lába alatt, és a kerekek halkabban súrlódnak a homokban.

Illusztrálta: Győrfi András, akinek nem tetszettek az illusztrációi, de szerencsére nem is volt sok belőlük.
224 oldal

Móra Kiadó, 2003